Bemutatkozás
Az államhatárok jellemzően nem veszik figyelembe a tájegységeket, így sokszor szelik keresztül azokat. Így van ez az Észak-kelet magyarországi régióban is, ahol három szervesen összekapcsolódó tájegység: a Hernád-völgye, a Zempléni-hegység és a Bodrogköz helyezkedik el. Mindhárom tájegység bővelkedik természeti értékekben, és a határ mindkét oldalán hivatásos és civil természetvédelmi szakemberek végzik odaadó munkájukat.
A közös természetvédelmi együttműködésnek a legfontosabb állomásai azok a programok, amelyek megvalósításában mindkét ország szakemberei részt vesznek. Erről a munkáról a közvélemény viszonylag keveset tud.
A Zemplén Televízió több mint tíz éve foglalkozik környezet és természetvédelmi filmek készítésével. A filmek forgatásánál a természeti értékeken túl mindig szempont volt, az ehhez kapcsolódó védelmi munka bemutatása is. Így készítettünk már filmeket például a madarászokról, denevérkutatókról is. Munkánk során eddig nem volt lehetőségünk a határ túloldaláról szólni. Ez a helyzet változott meg akkor, amikor a Zemplén Televízió sikeresen pályázott az INTERREG III. Magyarország- Szlovákia- Ukrajna Szomszédsági Program pályázatára. Ebben a pályázatban a kiíró többek mellett azokhoz a tevékenységekhez is támogatást nyújt, amelyek a helyi társadalom természetvédelmi tudatosságának növelését segítik elő.
Projektünk fő eleme egy 20 részes rövidfilm sorozat elkészítése és levetítése a Zemplén Televízióban „Határtalan természet” címmel, mely a fent említett három tájegység természeti értékei mellett a szakemberek munkáját is bemutatja. A filmsorozat 2007 őszére készül el, és erre a filmsorozatra épül a most olvasott Internetes honlap, melynek teljes feltöltése is ekkor zárul le. Természetesen televíziónk minden lehetőséget kihasznál, hogy minél inkább célba jusson az elkészült média termék, így a filmek DVD-n sokszorosításra kerülnek, valamint CD-ROM és színes lapkiadvány is megjelenik a filmsorozat alapján.